A bőrszárazság sajnos gyakran előfordul, elsősorban a hidegebb, őszi vagy éppen téli időszakban. Amennyiben nem vesszük időben észre, akkor már súlyosabb tünetekkel is rendelkezhet, melyek akár fájdalommal is járhatnak. Fontos, hogy a szeles, hűvös időszakban tehát ne feledkezzünk meg a bőrápolásról, ezzel is megelőzve a problémát.
Miről is ismerhetjük fel a bőrszárazságot?
Kellemetlen viszketés
Első jelei közé tartozik, ha bőrünkön kellemetlen, viszkető érzést tapasztalunk – ez nem csak a szabadban, de akár már tusolás után is jelentkezhet, ugyanis hazánkban esetenként a víz keménysége is kihívást jelenthet bőrfelületünknek.
Ilyenkor mindenképpen fürdés után használjuk már bevált testápolónkat, ezzel is elkerülve a lehetséges következményeket.
Hámlás
Szintén árulkodó jele lehet a bőrszárazságnak, ha bőrünk felületén hámlást tapasztalunk. Fontos ugyanakkor tudni, hogy esetenként a bőrszárazságnak a hátterében bizonyos betegség is állhat – ebben az esetben érdemes szakemberhez, bőrgyógyászhoz fordulni még a komolyabb tünetek kialakulása előtt.
Vérző sebek
Ez már komolyabb tünetnek számít, mely akkor alakul ki, ha nem kezeljük időben a bőrszárazságot – ekkor már kisebb-nagyobb fájdalom is felléphet kapcsán. A sebek akkor alakulnak ki, ha már száraz bőrünk felülete nagyobb mértékben megviselt.
Mint láthatjuk, fontos, hogy odafigyeljünk bőrápolásunkra, így is elkerülve ezeket a tüneteket – a Ceralbin termékei a legtöbb bőrtípusnak megfelelnek, amellett pedig gyógyszergyári minőségű, természetes alapanyagokkal készítik őket, termékcsaládja legtöbb tagját már akár tusoláskor is használhatod – ezzel is hatékonyan fellépve a bőrszárazság ellen.