Az otthonka ujjatlan, háziruhaként viselt női felsőruha, ami ezen a néven ismert formájában Magyarországon leginkább az 1960-as–1980-as években volt használatban. Anyaga többnyire mesterséges szálasanyag (főleg nejlon vagy poliészter), pamut, vagy pamut/poliészter keverék volt. Egyenes vonalú, zsákszerű szabással, nagy zsebekkel készült, gyakran apró virág-, vagy absztrakt nyomott mintákkal, élénk színösszeállításokban.
Elődjének az 1950-es évek gyárainak munkaruhái tekinthetők. Bár Nyugat-Európában, például az NSZK-ban és Portugáliában is gyártottak ilyen ruhadarabot, igazán népszerűvé az egykori KGST országaiban vált. Az emblematikus „otthonka” kezdetei a szocialista tervgazdálkodáshoz kötődnek, amely az 1960-as években, a kapitalista világot követve fokozni kívánta a fogyasztási cikkekben a műanyagok felhasználását.
Magyarországon az 1960-as években kezdték gyártani, előbb nagyrészt szocialista importból származó, majd az 1970-es évek közepétől főleg hazai gyártású nejlon-, ill. lengyel gyártmányú poliészter fonalból. A Kőbányai Textilművek (KÖBTEX) az 1968-as őszi BNV-n mutatta be új, „műszálas” női felsőruháit, és a Nők Lapja ugyanakkor közölte több, részben oldalt megkötős, részben hátul gombos, 3/4-es és mini változatú, ujjatlan női „háziruha” szabásmintáját.
Ugyanabban az időszakban népszerűek voltak a Habselyem Kötöttárugyár 100% nejlonból gyártott otthonkái, valamint a Pamutnyomóipari Vállalat „Nylprint” néven forgalmazott, szintén 100%-ban nejlonból, színnyomással mintázott kötött kelméiből készült otthonkái is.
Az új termék találkozott a korabeli kelet-európai nők többségének igényeivel. Gyorsan elterjedt, mivel átvette a korábbi kötény funkcióit, sőt annál is praktikusabbnak bizonyult: a test nagyobb részét fedte, könnyen volt mosható, mosás után hamar megszáradt, nem kellett vasalni, és nagy zsebeibe sok minden belefért. Ma elsősorban az idősebb, falusi asszonyok hordják.
Fotó: Fortepan, adományozó: Magyar Rendőr
